Új Scorpions album márciusba


Következő, 2010. március 22-én megjelenő, "Sting In The Tail" című albumuk és egy 3 éves, 5 kontinenst érintő mamut turné után, a világ egyik legsikeresebb rockzenekara, a Scorpions befejezi pályafutását.

"Miközben dolgoztunk az albumunkon az elmúlt hónapokban, szó szerint éreztük mennyire erőteljes és kreatív munkát végeztünk - és mennyi élvezzük még ezt mindig a munkálatok során." - mondta Klaus Meine. "A Scorpions hihetetlen karrierjét a csúcson szeretnénk abbahagyni. Kegyes hozzánk a sors, hogy még mindig ugyanolyan szenvedéllyel zenélünk a kezdetek óta." "Így eljött az a pont, amikor be szeretnénk fejezni a pályafutásunkat, és ezt ezzel a különleges, új albummal szeretnénk megtenni." - tette hozzá Matthias Jabs gitáros. "A három éves turné, mely 5 kontinensen át vezet majd, egy hatalmas durranás lesz, ahol együtt bulizhatunk majd a rajongóinkkal és elköszönhetünk tőlük." - mondta Rudolf Schenker. "Amikor elkezdtem zenélni, egy csomó kívánságom volt. Őrület, hogy többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam."
A világkörüli turné májusban indul a csapat szülőhazájában, Németországban, majd Észak-Amerikában koncerteznek, mielőtt folytatnák útjukat a többi kontinensre 2012-ig.

40 éves karrierjük alatt a Scorpions több mint 100 millió albumot adott el és számos díjat is kaptak, mint például a World Music Awardot, számos Echo-díjat, mely a Grammy német megfelelője. Nemrégiben összesen 152 ezer dél-amerikai vett részt 15 Scorpions koncerten Rio de Janeirotól Mexikó városig. "Wind Of Change" című daluk a Vasfüggöny lebontásának himnuszává vált.
 

0