Kelet Underground Tehetségkutató 2009/2010


DÖNTŐ: 2010. március 5. Debrecen - Klinika Mozi
14 zenekar - közönség különdíj - szakmai zsűri
nyeremények a közönségnek is - szavazás a honlapon és a helyszínen
kezdés:17:00
belépő: 200 Ft

A belépő teljes összegét a közönségdíjas zenekar fogja megkapni!

Zenebarátok, rajongók figyelem! Gyertek és nézzük együtt!

A „Kelet Underground Tehetségkutató” rockzenei verseny a tavaly év végi 5 elődöntő után elérkezett a várva-várt célegyenesbe. 2010. március 5-én a debreceni Klinika Mozi lesz a végső megmérettetés helyszíne. A közel félszáz elődöntős együttes közül lesz látható most a legjobb 14. Ebből 2 zenekar (Csak és a Meteor) a 2009. szeptember végén megrendezett derecskei „Ismerd meg a jövő sztárjait!” tehetségkutató verseny nyertesei.

Az ismételten megmérkőző különböző rockzenei stílusokat felvonultató bandák mutatják be tehetségüket a közönség és a zsűri előtt. A tét a végső győzelem a nyereményekért, amik tovább segíthetik a tehetséges zenekarokat a boldogulásban. Most Te is részese lehetsz a döntésben…

Szavazz kedvenc döntősödre!

Az elődöntőktől eltérően a közönség még nagyobb részt vállalhat a zenekarok segítésében, ugyanis a honlapon való szavazás mellett, amiért a nyertes zenekarnak egy „Kelet Underground Honlap különdíj” jár, a helyszínen is érvényesítheti akaratát egy „Közönség Különdíj” formájában. Természetesen eme aktív részvételt a szervezőség a közönség felé is díjazni fogja, ugyanis jó néhány honlapon és helyszínen szavazó is ajándékokban fog részesülni. Azonban csak az kaphat nyereményt, aki a döntőt személyesen is meglátogatja, így aki a helyszínen ott lesz és szavaz vagy szavazott, potenciális nyertes lehet…

Tehát voksoljatok a honlapon és/vagy a helyszínen a legjobbra!
További részletek és regisztráció a www.keletunderground.hu oldalon!
A fellépőkről…

Információk

A 14 döntős zenekarról rövid infókat az alábbi felsorolásban találsz, de ha jobban kíváncsi vagy 1-1 zenekarra, akkor látogasd meg a Kelet Underground oldalát. Sőt a fórumban külön érdekességekre is bukkanhattok!

Végül lássuk, hogy kik is lépnek fel hamarosan…

Aetrigan metalcore / Debrecen
www.myspace.com/aetrigan

Death Warrant death - thrash metal / Balmazújváros
www.myspace.com/warrantmetal

Dreadful Peace metalcore - hardcore - nu metal / Körösladány
www.myspace.com/dreadfulpeace

Gikszer punk rock - ska / Berettyóújfalu
www.myspace.com/gikszer

Go4it! doom metal - grunge - alternatív rock / Túrkeve
www.go4it.fw.hu

Hatred Solution hardcore dzsessz metal / Debrecen
www.myspace.com/hatredsolution

HopeToBelieve hardcore punk metal / Berettyóújfalu
www.myspace.com/hopetobelieve

Karantén rock / Balmazújváros
www.karantenmusic.uw.hu
www.myspace.com/karanten

Over Promises death - thrash metal / Gyula
www.myspace.com/overpromises

Rec blues rock / Debrecen
www.recmusic.hu
www.myspace.com/recmusica

SuperEgo3 alternatív rock / Kőkút
www.myspace.com/superego3

Zumbeispiel alternatív rock - funky / Nyíregyháza
www.myspace.com/zumbeispielband

+ a Csak (alternatív rock/Debrecen - www.csakzenekar.hu) és Meteor (rock/Hajdúböszörmény) zenekar, akik a 2009. szeptember végén megrendezett derecskei „ISMERD MEG a JÖVŐ SZTÁRJAIT!” tehetségkutató nyertesei.

További információk a döntővel kapcsolatban és zenék, hírek, interjúk a fellépőkkel:
WWW.KELETUNDERGROUND.HU
 

0